Kultúránk számára nagyon fontos a hagyomány, különösen az építészetben. Változtak az idők, csakúgy, mint az anyagok, eszközök és körülmények, és a felhasználás is: az építészet alapelemei a biztonság, a kényelem és a kultúra – mindez a gazdaságra is jelentős hatással van. Ma minderre együtt fenntarthatóságként hivatkozunk.
Elmélet: az építészet a múlt legegyszerűbb megoldásaitól napjaink legbonyolultabb kompozícióiig fejlődött. Természetes anyagokkal, növényi rostokkal és földdel indult, majd a kő és a fa következett, végül több anyag kombinációjával.
ALAPELVEK
Az első emberi menedék kétségtelenül egy barlang volt. Kezdetben természetes barlang volt, ahol öt oldalról volt természetes védelem, passzív biztonságot jelentve. A hatodik oldal, a front a családfőre maradt, és ez a védelem aktív volt, egyszerű fegyverekkel és kézzel biztosított. A barlang természetes menedék, a kunyhót azonban magának az ősembernek kellett építenie (Oliver 2006). Az ész elsőbbsége a fizikai erő felett később, a tűzzel jelent meg.
Az agyag természetes anyag. Használható tömör építőanyagként vagy téglaként. Az első rendszer levegőn szárított, a téglák levegőn száríthatók vagy égethetők. A földtégla, mint levegőn szárított tégla, rideg anyag, az égetett tégla sokkal tartósabb (Vegas Mileto 2007).
A vályog, amely agyag, adalékanyag és víz keveréke, a levegőn megkeményedik, bár még mindig törékeny. A vágott szalmaszálakat főleg agyag, esetenként kő megerősítésére használják, például Franciaországban (Juvanec 2010).
Az agyagból megvalósítható technikák közül kétségkívül a leghatékonyabb a magas hőmérsékleten történő égetés. Az agyag az égetés során technológiailag megváltozik és már nem tudja visszanyerni az elsődleges formáját, ami a nyers (égetetlen) agyaggal még lehetséges. A rakott fal, a vert fal és a vályog porrá morzsolható,majd pedig víz hozzáadásával újraépíthető.
Az égetett téglák többféle rendszerben használhatók, de egy alapelvről mindig gondoskodni kell: a hosszának legalább egynegyedével átfedést kell létrehozni. A teljes tégla alkalmazása mellett lehetséges a fél, háromnegyed elem használata is. Az összes téglát felváltva kell elhelyezni, azaz ami az egyik oldalon hosszanti, a másik oldalon keresztirányú, ez ugyanúgy igaz az egyes rétegekben egymás felett. Mindegyik tégla lerakható akár hosszirányban (futó helyzetben) akár keresztben (kötő helyzetben), azaz a lehetséges fektetési mód kettős.
A kő természetes anyag, amely a természetben kőelemekként vagy apró darabokra őrlődve kavicsként, végső soron pedig homokként jelenik meg. A követ nehéz megmunkálni, de ugyanennyire tartós építőanyag. Jól vezeti a hőt, falként rossz hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik.
Kőszerkezetek építhetők gyűjtött, formázatlan (merőleges élek nélküli), nyers kövekből, állandó vastagságú tört lapokból rétegekben (strata),, szabályos formájú faragott kőként, végül faragott kőként kötőanyaggal.
Az elmélet és a gyakorlat nagyon közel áll egymáshoz a faszerkezeteknél. A törzs faragása gyakorlati feladat, kör és négyzet felhasználásával. A vízszintes, függőleges és átlós irányok az irányadók. Ez nem csak az elméleti sémát adja meg, hanem a gerendák fűrészeléséhez és összekapcsolásához is segítséget jelent.
Az első probléma a gerenda keresztmetszete. A természetes törzs lényegében kör alakú. A törzsekből álló egyszerű falszerkezetet nem lehet tömíteni, problémák vannak az elemek közötti csatlakozásokkal. Egy jól használható gerendához négyzetes keresztmetszet szükséges: négyzet vagy téglalap. Ezek az elemek már szerkezetileg szilárd és tömített falat alkothatnak (Juvanec 2012).
Gerendaházépítés: a rönk rönkön a gerendaházépítés legprimitívebb konstrukciója, amelyben a vízszintes elemek egyszerűen csak egymásra vannak helyezve. Ez a rendszer lehetővé teszi a sarok kialakítását, de ez a szerkezet csak félig fedett: egy gerenda zárja a felületet, és a két gerenda közötti tér nyitott. Ezzel a cölöpös jellegű építészeti megoldással azaz a rönk a rönkön rendszerrel csak szárításra használható épületek készülnek: szénatárolók, dió- vagy gesztenyetárolók.
A favázas szerkezet többféle burkolatot tesz lehetővé. Önmagában a faváz csak a szerkezet, másik probléma a gerendák közötti helyek kitöltése.
A keretrendszer fő problémája a szerkezet átlós irányú kialakítása: az elméleti téglalapok oldalerőkkel (szél, fizikai hatások, rossz, tömítetlen részletek) lefelé húzhatók. A keret függőleges és vízszintes elemei átlós irányú csatlakozásokat igényelnek merevítésként. A merevítés lehet csak egy rövid léc a saroknál, vagy andráskeresztek rendszere, vagy egy hosszú gerenda a teljes szerkezeten, vagy kialakítható rácsos szerkezetként is.
A fa elengedhetetlen része a háznak. A tető az épület felső része, amely szinte minden függőleges behatástól véd: víz (eső, hó), szél és hő, és természetesen a fizikai hatások ellen is. A tető szerkezeti és burkolati anyagokkal rendelkezik.
A szerkezet megtámasztja önmagát – egyes ácsszerkezetek rendkívül nehezek a fesztávok miatt. A tetőszerkezet lehet egyszerű vagy kettős. Hosszabb fesztávok és nehezebb anyagok esetén a konstrukció megduplázódik: az elsődleges szarufák egy vízszintes
felső gerendát hordoznak – a másodlagos szarufák pedig ettől a gerendától a szelemenekig nyúlnak.
A kovácsolás a kovács munkája, művészete vagy mestersége a vas és egyéb fémek megmunkálására. A vas kémiai jelzése Fe (ferrum) és 1500 Celsius-fok felett megolvasztható.
A nyersvas vasércből származik, olvasztókemencékben, kokszolással vagy kisebb kemencékben faszénnel. A vasat a Krisztus előtti második és első évezredben fedezték fel, közvetlenül a réz- és bronzkor után. Fegyverek, lándzsák, kardok és kések számos lelete közismert. A vasat manapság leginkább acélként használják, szabályozott mennyiségű szénnel és nagyon hasznos anyag, de az erős korrózió miatt a felület kezelést igényel. Az acélelemek kifejezetten alkalmasak grandiózus konstrukciók építéséhez, de veszélyesek viszonylag alacsony olvadáspontjuk miatt.
Az üveg nem kristályos, hanem amorf szilárd anyag, amely gyakran teljesen áttetsző vagy átlátszó. A természetben csak vulkáni üvegként jelenik meg; leggyakrabban iparilag állítják elő az olvadt forma gyors hűtésével. A legrégebbi és legismertebb a szilikátüveg, mint a szilícium-dioxid avagy kvarc kémiai vegyülete. Az Kr.e. 4. évezredben Mezopotámiában, Egyiptomban és Szíriában már vázák, tálak, üvegek és tégelyek készítésére használták. Készülhet sima felületű vagy fúvott üvegként, a népnyelvi építészetben leginkább ablakokban található meg.
Egyes anyagok felületvédelmet igényelnek, másokat pedig festeni kell a jobb megjelenés érdekében. Védelem szükséges az időjárási viszontagságok ellen, leginkább a nedvesség, a nap és a hő ellen. A páratartalom tönkreteszi az anyagokat, a nap ultraibolya sugaraival károsíthatja a felületeket, a meleg és a hideg közötti különbségek pedig tönkreteszik az anyagokat.
A festés nagyon vékony anyagréteg, amely ellenáll bizonyos külső hatásoknak. Ennek a védelemnek korlátozott az élettartama, és időben rendszeresen meg kell ismételni. Csak a modern festőanyagok pigmentmentesek és átlátszóak. A pigmentek eredetileg speciális földfajták, amelyeket folyadékban oldanak fel. Ezek többnyire barna színűek, a vöröses színt például tehén vérével lehet elérni.