Rethink Heritage

A megfelelő védelmét és kezelését biztosító jogi eszközök hiányában az örökség védtelen. Az örökség védelmére szolgáló jogi eszközök nagy része — a történelem során előforduló néhány eset kivételével — a 19. században jelent meg először a különböző országokban, egyidőben az örökség különböző aspektusai, így különösen a műemlékek, illetve az egyes népek identitását vagy személyes történetét bemutató műemlékek iránt megnövekedett érdeklődéssel. A második világháborút követően az örökség elismerésére, kezelésére és védelmére nemzetek feletti szerveket hoztak létre, amelyek világszerte felerősítették az emberiség legikonikusabb és legreprezentatívabb örökségeivel összefüggésben a közös tulajdon érzését. Ilyen ismert tényező az UNESCO és az ICOMOS, de említhetnénk néhány nemzetközileg elismert stratégiát is, mint például az Európa Tanács által létrehozott, a „21. századi Európai Örökség Stratégiájá”-t.

Ez a fejezet a jogi eszközök e bonyolult és heterogén mozaikjának a vizsgálatát, valamint a kiválasztott különböző európai országok — köztük az Egyesült Királyság, Magyarország, Lengyelország, Szlovénia, Görögország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Németország - hatályos nemzeti jogszabályainak összehasonlító, interdiszciplináris tanulmányozását célozza meg. Az összehasonlítás érdekében érdemes ismertetni azt a közös európai alapot is, amely ezeket az országokat az Európai Unió egésze által elfogadott jogi szabályozás révén összeköti:

• Lisszaboni Szerződés, melynek a 167. cikke kifejezetten a kulturális örökséggel foglalkozik 
• A Bizottság 1974. december 20-i ajánlása a tagállamokhoz az építészeti és természeti örökség védelméről (OJ L 21,28.1.1975, p. 22-23) 31975H0065
• A Tanács következtetései (1994. június 17.) a kulturális örökségre vonatkozó közösségi cselekvési terv kidolgozásáról (OJ C 235,23.8.1994, p. 1-1) 31994Y0823(01)
• A Tanács 2001. február 12-i állásfoglalása a városi és vidéki környezet építészeti minőségéről (OJ C 73,6.3.2001, p. 6-7) 32001G0306(03)
• A Tanács határozata (2011. december 1.) az „Európai Örökség” címre irányuló európai uniós fellépés keretében az európai zsűri négy tagjának a Tanács általi kinevezésére vonatkozó gyakorlati és eljárási szabályokról (OJ L 330,14.12.2011, p. 23-24) 32011D0831
• Az Európai Parlament és a Tanács 1194/2011/EU határozata (2011. november 16.) az Európai Örökség címre vonatkozó európai uniós fellépés létrehozásáról (OJ L 303,22.11.2011, p. 1-9) 32011D1194
• A Tanács keretében ülésező kulturális ügyekért felelős miniszterek 1986. február 17-i állásfoglalása a transznacionális kulturális útvonalak létrehozásáról (OJ C 44,26.2.1986, p. 2-2) 41986X0226
• A Tanács keretében ülésező kulturális ügyekért felelős miniszterek 1986. november 13-i állásfoglalása a műtárgyak és műalkotások megőrzéséről (OJ C 320,13.12.1986, p. 3-3)  41986X1213(02)

Kiindulópontként szintén felsoroljuk a kiválasztott országok kulturális örökségre és a műemlékvédelemre vonatkozó legfontosabb nemzeti szintű jogszabályait:

• Egyesült Királyság – a nemzeti örökségről szóló törvény (1983, módosítva: 2002).
  
• Franciaország - a nemzeti kincsek védelméről szóló, 2000. július 10-i törvény
  
• Spanyolország - az 1985. június 25-i 16/1985. számú törvény a spanyol történelmi örökségről
  
• Magyarország - a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 
  
• Olaszország - a kulturális örökség és tájvédelem kódex (D.Lgs. 22­1­2004 n. 42)
  
• Lengyelország - a 2003. július 23-i törvény a műemlékek védelméről és gondozásáról
  
• Görögország - 3028/2002., „A régiségek és a kulturális örökség védelméről általában”
  
• Németország - a különböző jogi aktusok az egyes régiókban (tartományokban)
  
• Szlovénia - 2008., a kulturális örökség védelméről szóló törvény
  

Az Európa Tanács, amelyet az 1949. május 5-ei Londoni szerződés hozott létre, egy nemzetközi szervezet, amelynek a célja a közös politikai és jogi tér előmozdítása a kontinensen, kölcsönös együttműködésben az európai tagállamokkal. Az Európa Tanács létrehozta az Európai Kulturális Örökség Információs Hálózatát (HEREIN), amely a kulturális örökséggel kapcsolatos politikákért és stratégiákért felelős európai közigazgatási szerveket foglalja magában, egységes együttműködési hálózatot alkotva a kulturális örökség területén. Ennek érdekében az illetékes miniszterek által kinevezett nemzeti koordinátorok részvételével egy hálózat jött létre a kulturális örökséggel kapcsolatos információk megosztása, cseréje és elemzése céljából, olyan témák és tevékenységi területek feltárása érdekében, amelyek az ágazat aktuális kihívásait és problémáit kezelik. Létezik továbbá egy nyilvános adatbázis is a nemzeti koordinátorok hozzájárulásával, amely tartalmazza az Európa Tanács 38 tagállamának európai örökségvédelmi politikáinak jegyzékét, és amely az alábbi linken érhető el: https://www.coe.int/en/web/herein-system/country-profiles

Irányítással és védelemmel kapcsolatos hatáskör — centralizált vagy decentralizált

Az Európa Tanács honlapjáról származó, a különböző vizsgált országok hatásköri felépítésére vonatkozó információk áttekintése után a hatásköri struktúrákat nagyjából két egyértelmű alcsoportba soroltuk: míg a nagy földrajzi, kulturális és gazdasági különbségekkel rendelkező országok többnyire föderális és decentralizált politikát javasolnak, más országok inkább a központosított örökségvédelmi rendszereket részesítik előnyben.

Az országok első csoportjába Franciaország, Spanyolország, Görögország, Olaszország és Németország tartozik. Ezen országok esetében, bár néhány örökségkezelési és örökségvédelmi hatáskör nemzeti szinten marad, megfigyelhető egyes hatáskörök különböző (általában regionális, de néhány esetben helyi) szintekre delegálása is, tekintettel a különböző régiók sokszínű és összetett identitására. A decentralizált rendszerek előnye, hogy az örökség több szintjét képesek áthatni, és ezáltal talán a sérülékenyebb közösségek (például a kisebbségek vagy a szegényebb, vidéki régiók) számára is több lehetőséget biztosítanak. Az ilyen típusú jogalkotási rendszerek megerősítik egy adott terület történelmi-kulturális, gazdasági és társadalmi jelentőségét, és ezáltal potenciálisan előnyösek lehetnek egyes különösen sérülékeny és távoli örökségbe tartozó javak számára. Ezt a rendszert ugyanakkor veszélyeztethetik a regionális és helyi politika különféle negatív hatásai, amelyek az örökségvédelem kudarcához is vezethetnek az olyan területeken, amelyek az idegenforgalom vagy az ingatlanspekuláció által érintettek. A decentralizált rendszer tehát azzal a veszéllyel jár, hogy kialakulnak egyfelől olyan régiók vagy közösségek, amelyek kiváló értékmegőrzési politikával rendelkeznek, másfelől olyanok is, ahol ez korlátozottabban van jelen. Ez további erőfeszítéseket igényel a koordináció és a homogenizálás terén, ami kulcsfontosságú lehet azokban az országokban, ahol sok regionális szerv működik.

Ebből adódik a központosított rendszerek előnye, ahol a védelmi normák egységesebbek, de a különböző régiókon belül kevésbé érvényesülnek. Ebbe a második csoportba, ahol az örökségvédelemmel kapcsolatos hatáskörök központosításra kerülnek (bár általában helyi támogatással), olyan országok tartoznak, mint Anglia, Magyarország, Lengyelország és Szlovénia. Az „ernyőszabályozással” rendelkező államok rendszerszintűbb, a terület egészére kiterjedően alkalmazható szabályozást tudnak garantálni. Talán éppen ezért ebben a szcenárióban azok a szabályozási eszközök a legérdekesebbek, amelyek a két szintű jogi szabályozás bizonyos fokú együttélését ösztönzik: egy „regionális” és egy „közös” állami szabályozásét. Ezek a rendszerek a nemzeti jogalkotási hatáskörök „vertikális” elosztását és a több alacsonyabb szerv közötti „horizontális” elosztását eredményezik. Mindez segít megelőzni az államra nehezedő elviselhetetlen nyomást, ugyanakkor csökkenti a döntéshozatal költségeit is az örökségvédelem területén.

A következő oldalakon áttekintjük a nemzetközi szervezetek (UNESCO és ICOMOS) hatályos jogi előírásait, és értékeljük a kutatáshoz kiválasztott európai országok kulturális örökséggel kapcsolatos jogrendszereit, melynek során először a centralizált rendszerekkel, majd a decentralizált megoldásokkal foglalkozunk.