1.2 A HÁZ KONCEPCIÓJÁNAK FEJLŐDÉSE A KEZDETEKTŐL
ALAPELVEK
Az első emberi menedék kétségtelenül egy barlang volt. Kezdetben természetes barlang volt, ahol öt oldalról volt természetes védelem, passzív biztonságot jelentve. A hatodik oldal, a front a családfőre maradt, és ez a védelem aktív volt, egyszerű fegyverekkel és kézzel biztosított. A barlang természetes menedék, a kunyhót azonban magának az ősembernek kellett építenie (Oliver 2006). Az ész elsőbbsége a fizikai erő felett később, a tűzzel jelent meg.
A tűz nem az ősember találmánya volt. A természet villámokkal küldte, de használatához változásokra volt szükség az ember gondolkodásában. A félelem megszűnt, és a „kézzel készített” tűz bekerült a mindennapi életbe. A félelem megmaradt az állatoknál, miközben az ember a tüzet használta főzéshez, sütéshez, világításhoz és védekezéshez (Egenter 1992).
Elméletben a tűz a társadalmi fejlődést is mutatja. Körökben hat a középpont körül, a távolsággal csökkenő hatásokkal – a meleget, a fényt és védelmet illetően. A részletekben több probléma is rejlik: középen túl meleg van, égési sérüléseket okozhat, a melegítés csak elölről működik, hátul hideg, árnyékos. A nagyobb tűz nagyobb hatást, de nagyobb veszélyt is jelent, és ez indokolja a tűzhely körültekintő megépítését – a praktikus használat mellett.
Az építészetben a különböző elemek közötti kapcsolat független az építési projekt méretétől vagy összetettségétől: az egyszerű szerkezeteknél épp olyan lényeges, mint az összetetteknél (Lehner 2016).
A kezdeti ház elve a tűzzel kezdődik, annak minden műszaki jellemzőjével - középponttal és sugárzással -, ami a legegyszerűbb geometriai formához vezet: egy körhöz. A kör alatt olyan pontok geometriai helyét értjük, amelyek a középponttól azonos távolságra vannak. Ez egyben a központi vezetéssel rendelkező társadalom illetve az összes tag egyenlőségének elve (Egenter 1992). A klasszikus görög társadalom sémája az egycellás kunyhó vázszerkezetét követi, középen a tűzzel és kör alakú alaprajzzal. Ez a platóni államszervezet elve.
Elmélet szerint egy háznak három része van: az alap, mint a föld és a test közötti összekötő, a falakból álló test, amely a használók tevékenységét szervezi, és a tető, amely véd az időjárás viszontagságaitól.
KIVITELEZÉS
A kezdeti kunyhó az ősember szellemi és fizikai lehetőségeinek eredménye, amelyek összetett kompozíciót eredményeznek, ötvözik szükségleteit, lehetőségeit, természeti körülményeit és mindezen elemek beépítésére való képességét. A tűz fizikai megjelenésével megmutatja a társadalom mentális sémáját és a technikai megvalósítást a kunyhó alakjának kialakulásában. Ez felfogható alaprajzi alakzatként és keresztmetszeti sémaként is.
A kőnek egyértelműen hosszabb az élettartama, mint a faszerkezeteknek, és lehetetlen az építészettörténetről időrendi fejlődésében írni (Lehner 2016).
A kunyhó építése a tartalmának védelmeként kezdődik – az első vonalban a tűz, az emberek és állatok ellen. Az elsődleges kunyhót vázszerkezetként építik, amikor rendelkezésre áll fa, és kő támkövekkel, ahol kő érhető el (Juvanec 2013).
A földbe ásott barlanglakások tetejéről nincs információnk. A kör alakú fából készült szerkezetek, vázszerkezetű palánk ismeretes Írországban „crannog” néven (Skóciában „crannag”). Ezeknek a mesterséges szigeteknek a kör alakú alaprajzát fagerendák fedik, szalmával fedettek, és a Kr. e. 4. évezredből származnak.
Kisebb kör alakú építmények, például sírok találhatók Jemen Szaúd-Arábiával közös határán; a régészek a Kr.e. 5. évezredre datálták őket (Steimer 2001). A Nuraghe, mint kör alakú toronyépítészet Szardínián, háromemeletes formában, a Kr.e. 2. évezredben jelenik meg. A 16. század közepétől jól ismertek a pásztorkodás építészeteként használt kőmenedékek, az észak-amerikai indiánok által használt „tipi” pedig két évszázaddal fiatalabb. Ez egy hordozható kúp alakú sátor, amely bőrből vagy vászonból készült, rúdvázra rögzítve. A hosszabb elemek – hosszirányban megépített hosszabb kövek vagy rönkök – használata a kört négyzetté, végül téglalappá változtatta.
A tűzhely-háznak egy tűzhelye van a szoba közepén, nyílt tűz. A következő lépés a tűzhely felemelése volt a padlóról egy kényelmesebb magasságba, de a tűz továbbra is nyílt volt, kellemetlen és az életre veszélyes. A következő lépés volt a helyzet megváltoztatása a szoba közepéről oldalfalra. A kemence építése egy falak közé zárt szabályozott tűzhely készítését jelentette, amit a nyílás felől kezelnek. Végül a kemence nyílását az előszobába helyezték át, így tiszta és higiénikus lakóteret alakítottak ki.
Így jelent meg a hagyományos ház ezzel a szobával, benne a tűzhellyel, a konyhával mint előszobával és a főbejáratnak a hátsóval bejárattal való összeköttetéseként, a többi helyiség pedig hálószobaként került kialakításra. Más emeleteken további helyiségek, például tárolók, magtárak, pincék és később istállók is helyet kaptak.