Rethink Heritage

A favázas szerkezet többféle burkolatot tesz lehetővé. Önmagában a faváz csak a szerkezet, másik probléma a gerendák közötti helyek kitöltése.

A keretrendszer fő problémája a szerkezet átlós irányú kialakítása: az elméleti téglalapok oldalerőkkel (szél, fizikai hatások, rossz, tömítetlen részletek) lefelé húzhatók. A keret függőleges és vízszintes elemei átlós irányú csatlakozásokat igényelnek merevítésként. A merevítés lehet csak egy rövid léc a saroknál, vagy andráskeresztek rendszere, vagy egy hosszú gerenda a teljes szerkezeten, vagy kialakítható rácsos szerkezetként is.

Tanulságos a templomban alkalmazott fák fejlődése, kezdve az egyszerűségtől, a kis hajlásszögű bazilikális tetőktől a gótikus építészetben használt bonyolultabb ácsszerkezetekig és a barokk háromdimenziós szerkezetekig. A bazilika faanyaga szarufák és kötőgerendák egyszerű háromszöge, amelyet közbenső oszlopok támasztanak alá. A gótikus építmények nagyobb fesztávúak, meredek lejtésűek, a faanyag gyakran dupla, sok tartóelemmel, és a mennyezetet hordja – kezdetben lapos kazettás mennyezetet, később ívelt felületeket. A barokk tetők bonyolult alaprajzokat takarnak, sok kör vagy félkör alakkal, és háromdimenziós konstrukciókként kell megkomponálni őket, sok merevítéssel.

A szénatároló (kozolec) a faépítészet legérdekesebb példája Szlovéniában. Ez a fa objektum egy szabadon álló, stabil, állandó, főként fából készült, függőleges, nyitott, de fedett épület, szárításra és léceken való tárolásra. Korábban gabonát tároltak benne. Ma többnyire szénát. A szénatartó sík felületű vízszintes és függőleges gerendákkal rendelkezik, amelyeket átlós irányú rácsozat köt össze. Ez azt jelenti, hogy a keret szilárd, stabil. A térszerkezet tehát legalább két főelemből áll, melyek mélységében egy stabil síkszerkezettel (Juvanec 2oo7) kapcsolódnak össze.

A kozolec/szénatartó szerkezete legalább két oromzatból áll, amelyeket fagerendák hosszirányú rácsával kötnek össze. Az oromzat két oszlopból és két kötőgerendából épül fel – a felső hordja a többi fát. Az alsó rész azonos szélességű és magasságú – négyzet alakú. A fa ugyanaz a geometriai forma, de 45 fokkal elforgatva. Az alsó kötőgerenda egy egységnyi, a felső kettő négyzetgyöke vagy a négyzet fele.

A hosszanti egység két vízszintes gerendából áll, amelyek oszlopokkal és átlós elemekkel vannak összekötve merevítésként (rácsozásként). Egy mező hossza általában „egy”, de megszorozható, legfeljebb nyolc egységig, és az objektum közel 24 méter hosszú lehet.

A szlovén etnikai területen vagy legalább ötszáz éve létezik kozolec/szénatartó, még kevésbé stabil terepen, mocsaras területen is. Mindhárom dimenzióban összefüggő, összefonódó konstrukcióként fogható fel. A négyzet és átlói használata a sorrend elméleti elvét követi: csak három dimenzió létezik. Csak egy dimenzióval állítható össze: szélesség, a többi méret derékszöggel és kettő négyzetgyökével határozható meg (Juvanec 2007). Ez nem korlátozza az épület tervezését, hanem leegyszerűsíti és segít elkerülni a fa faragását.

John May idézte: „Juvanec a szénatartóról (kozolecről) írt: ez az egyetlen etnikai építészet” (2012. május).

A deszkaburkolatú vázszerkezet a legjobb védelmet nyújtja a belső tér számára. A falak levegőt engednek be és belátást engednek. Csak szárítóknak vagy fészernek, ólnak való megoldás. Az istállókat vagy akár a lakásokat le kell zárni, tömíteni kell. A vázszerkezetek belső vagy külső oldalakon deszkákkal vagy palánkokkal boríthatók. A külső burkolat eltakarja a szerkezetet, de a teljes konstrukció jól látható, ha a burkolat a belső oldalon van.

A burkolat belső helyzete mutatja a keretet.

Ez a kitettség rossz a fának, de hatásos a belső klíma számára. A népi építészet keretei között a gerendák mérete 15 x 15 cm (régi méretrendszerben - láb - 12,5 x 12,5), amely széles árnyékot ad – különösen délben, amikor a legmelegebben süt a nap (Juvanec 2012). Az árnyékoló és az alatta lévő nedves felület tökéletes hűtőrendszer, különösen meleg éghajlaton.

A deszkák takarják az építményeket, és jó védelmet nyújtanak a szerkezeti gerendáknak, amelyek értékesebbek, mint maguk a táblák. A táblák cseréje olcsóbb, mint az építőgerendáké.

Mindkét eset megtalálható a faanyagban gazdag országok népi, hagyományos építészetében. Minden természeti körülményt (nap, meleg, hideg, anyagok elérhetősége, szakképzett mesterek) felhasználnak a fenntartható építészethez is, amely nemcsak az ember, mint építő és felhasználó számára, hanem a természeti erőforrások számára is kedvező.

A ‘fachwerkes’ vegyes faszerkezet egy vázszerkezet, amelyet kővel, kővel, vályoggal vagy égetett téglával töltenek ki, ritkán kőből is készülhet a kitöltő szerkezet. Ez a töltelék lehet vakolatlan vagy vakolattal borított és meszelt. Az utóbbi is mutatja a szerkezet felépítését és a kitöltését és rendkívül dekoratív lehet. Ez a rendszer leginkább Észak-Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában lelhető fel.

A fa tökéletes természetes anyag: könnyen hozzáférhető, könnyen kezelhető és meleg tapintású, szinte emberi anyag, amely közel áll felhasználójához. Minősége függ a fajtaválasztástól, a természetben való növekedéstől (magasság, sűrűség, időjárási viszonyok), de megfelelő időben kell kivágni is (télen: amikor a törzs „alszik”, kevesebb folyadékot tartalmaz, és a szállítás nem veszélyes, Juvanec 2012), megfelelő szárítási idő szükséges neki (a tölgynek hét év kell a szárításhoz, évente legalább négyszer kell változtatni a helyzetén), és a legnagyobb probléma a vetemedés.

A fa ezen tulajdonságai miatt nagyon népszerű minden fajta építészetben.