Rethink Heritage

A kovácsolás a kovács munkája, művészete vagy mestersége a vas és egyéb fémek megmunkálására. A vas kémiai jelzése Fe (ferrum) és 1500 Celsius-fok felett megolvasztható.

A nyersvas vasércből származik, olvasztókemencékben, kokszolással vagy kisebb kemencékben faszénnel. A vasat a Krisztus előtti második és első évezredben fedezték fel, közvetlenül a réz- és bronzkor után. Fegyverek, lándzsák, kardok és kések számos lelete közismert. A vasat manapság leginkább acélként használják, szabályozott mennyiségű szénnel és nagyon hasznos anyag, de az erős korrózió miatt a felület kezelést igényel. Az acélelemek kifejezetten alkalmasak grandiózus konstrukciók építéséhez, de veszélyesek viszonylag alacsony olvadáspontjuk miatt.

A nyersvas nehéz anyag, és ha forró és viszonylag puha, kalapáccsal meg lehet kovácsolni. Hidegen kemény, sík vagy spirál alakú rúdként használható.

A szögek a kovácsoltvas legegyszerűbb eleme, két szerkezeti elem összekapcsolására szolgál, többnyire fában. A csapnak nagyobb a feje és hosszanti, enyhén kúpos teste hegyes. A szerkezet deformációja után működik. Ez ugyanaz, mint a facsapnál, de mindkét oldalon nyitottnak kell lennie, mert nedvességet kap a levegőből. A szögek feje látható marad, de a kapcsolat így is zártnak számít. Ma iparilag gyártott acélszegeket használunk, amelyek a teljes hosszban azonos profillal rendelkeznek.

Az ablakrácsok (a British Museumban található történelmi „grille” egy egyiptomi ablakrács) a népi építészet nagyon fontos elemei, amelyek megakadályozzák a házba való bejutást az ablakon keresztül. A népi ház többnyire egyszintes épület, az ablakok könnyen megközelíthetők. Rácsok őrzik a házban lévő tartalmat, éppúgy a fiatal lányokat is a fiúk ellen – még a házasság előtt. Ez történelmileg fontosabb volt, mint ma. A rácsrúd lehet egy nagyon egyszerű kereszt, ami csökkenti a nyitási felületet, de a nyílás nyitott marad a levegő és a napfény számára. A kovácsolt rácsok vagy csak mind kovácsoltak, vagy csapokkal összeköthetők, és nagyon fontosak a tanyán. A népi építészet nem ismeri a dekorációt, de mégis díszített (Juvanec 2009): az ablakrács elemek mindenekelőtt praktikusak, de fontosságukat a kialakításukban is megmutatják – egyszerű keresztek, díszek vagy egyéb igényesebb formák a szerkezeteben. Technikailag be vannak építve a falakba – a nagyobb biztonság érdekében. Egyes megoldások az ablak előtt külső elemként is megtalálhatók, és nagyon ritkán olyan kivitelezés is előfordul, amely lehetővé teszi a rácsok kinyitását. Ez a példa azonban nem túl biztonságos.

A teljesen vasból készült ablakzsaluk szintén az ablaknyílás elé vannak felszerelve, a fizikai biztonság és a napfény elleni védelem érdekében, a vasműhelyek közelében a zaj ellen is: a kalapácsok hangja nem nagyon topmpítható, és ugyanez vonatkozik az üllőnél végzett kalapácsolásra is. A vas a vasra ütődve nagyon zajos tud lenni. Az ablakzsaluk vastáblákból készülnek, amelyeket egyik oldalon zsanéros vaslécek, másik oldalon egyszerű zsaluk erősítenek meg. A vas zsalukat a korrózió miatt festeni kell.

Az ajtók legfontosabb jellemzője a zárhatóság, de a legpraktikusabb elemei a zsanérok. Aligha készültek más anyagból, mint kovácsoltvasból. Két részük van: lapos csíkok az ajtón és tartórészek a kereten, amelyek lehetővé teszik az nyíló ajtó mozgását. A fa hajtogatható panelek megerősítésére is vaselemeket, erős szegecseket használnak. A kopogtatók is fontos részei lehetnek az ajtónak, de leginkább városokban, falvakban használatosak, távoli tanyákon ritkák.

Az Alpok legrégebbi zárszerkezete egy farúd az ajtó teljes szélességében, amely mindkét oldalon a kőfalakhoz van rögzítve. Jemenben megtalálhatóak a legrégebbi lyukas fazárak – hasonló elvet követnek ezek, mint a modern acélzárak. Ennek a zárnak a kulcsa nagy és kidolgozatlan volt. A szlovén magtárak kovácsoltvas kulcsai praktikusabbak. Hajtva vannak, de hosszuk összehajtott állapotban legalább 20 cm. A normál zárak azonban acélból készülnek, míg a legrégebbi és a legnagyobbak kovácsoltvasból vannak, kivéve a rugókat, amelyeknek rugalmas acélból kell lenniük.

A kő boltív a vidéki házak építésének fontos eleme. A masszív kőfalak ellenére a vízszintes erők túl erősek lehetnek, és a falak megrepedhetnek. Ilyenkor vízszintes kötővasakat lehet használni, amelyek a boltív alatt összekötik a két falszakaszt A vasrúd általában egy hüvelykes négyzetprofilú (kb. 2,5 cm), esetenként középen spirálisan megcsavarva, és néhány példa esetében középen lehet egy kisebb díszítés is rajta. A kötőrudat a fal köveibe lehet gyámolítani, de általában a falak külső oldalán egy masszív anyával rögzítik, szintén legfeljebb egy méter hosszúságban.

A fémburkolatot többé-kevésbé a múlt században óta használják, de leginkább ideiglenes burkolatként és ipari, ezen belül katonai fészereken. Az értékesebb építészetet be lehet fedni rézzel, de az ára miatt ritka. Egy másik használható fém az ólom, amely puha, könnyen hajlítható, egyenetlen felületekre nagyon alkalmas, és leginkább a keleti vallásos építészetben, számos csatlakozó éllel rendelkező kupolakomplexum fedéseként található meg, és tömege nagyon nehéz.

A dekoráció szimmetrikus kompozíciókkal kezdődik az ablakrácsokban, ahol keresztek védenek a házba való betöréstől, de az összekötő elemek, mint a szegecsek, csapok díszesebben alakíthatók ki. A befejezetlen átlók hajlíthatók, és az éles hegyekkel is védenek a kéz hozzáférése ellen. A sűrű rácsok jó védelmet nyújtanak a napsugarak ellen is.

A tűzhöz kapcsolódó díszítőelemek is fémből készülnek:ilyenek a gyertyatartók.

A kovácsoltvas díszítés további elemei az állatfigurák a tetők tetején: a tyúkok agyagból az egyszerű házak tetőgerincének a végére ültethetők, de leginkább a templomokon lehet fémkakasokat látni, amelyeket a szél forgat, és mutatják azok irányát.

Vas elemek – szegecsek, rácsok, zsaluk a forgalmas kovácsműhelyek közelében találhatók, Szlovéniában például a Gorenjska régióban, még a tipikus favázas „kozolec” szénatartó épület is megerősíthető vasszögekkel.

Eszközök: olvasztó vagy nagyolvasztó kemence a vas ércből való kinyeréséhez, kovács- és kőtörő kalapács (utóbbi vízhajtásos formában is), üllő, fogók és formák a kovácsoláshoz, fújtató a megfelelő tűz hőmérséklethez (ez is lehet vízhajtású). A kovácsolás eredménye a szegecsek, kovácsolt kéziszerszámok, összekötő elemek és zsanérok, rácsok, vas zsaluk és kopogtatók, gyertyatartók illetve a szél irányát mutató díszfigurák stb.