3.8 A népi építészeti karta - 1999
A NÉPI ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG KARTÁJA, 1999
Bevezetés
A népi építészeti örökség fontos érzelmeket és büszkeséget jelent minden ember számára. A társadalom jellemző és vonzó termékének tekintjük. Szabálytalannak tűnik, mégsem az. Hasznos, ugyanakkor érdekes és szép. A modern élet helyszíne és a társadalom törté-netének dokumentuma. Bár emberi mű, egyben az idők alkotása is. Méltánytalanság lenne, ha az emberiség nem óvná ezt a hagyományos harmóniát, saját létezésének kifejezőjét.
A népi építészeti örökség fontos – a közösség kultúrájának, a hellyel való kapcsolatának, egyben a világ kulturális sokféleségének alapvető kifejezése.
A népi építészet az a hagyományos és természetes módszer, amellyel a közösségek hajlékot építenek maguknak. Olyan szakadatlan folyamat, amely a társadalom és a környezet kényszerítő hatására folyamatosan, szükségszerűen és állandóan változik. A gazdasági, kulturális és építészeti homogenizáció világszerte fenyegeti a hagyományok fennmaradását. Az alapvető kérdés, melyet a közösségeknek, a kormányoknak, a tervezőknek, az építészeknek és a műemlékvédők és szakértők multidiszciplináris csoportjainak kell megválaszolnia az az, hogy hogyan lehet ezeket az erőket befolyásolni.
A kulturális globalizáció és az átfogó gazdasági-társadalmi átalakulások következtében a népi építészet alkotásai világszerte nagyon sérülékenyek, és a hanyatlás, a belső egyensúly hiánya és az integráció fenyegetéseivel kell szembeszállniuk.
Ezért szükséges, hogy a Velencei Karta kiegészítéseként olyan alapelveket fogalmazzunk meg, amelyek a népi építészeti örökség védelmét szolgálják.
Általános kérdések
1. A népi építészet példáit az alábbi ismérvek alapján lehet felismerni:
- a közösségre jellemző építkezési mód;
- környezettel harmonizáló helyi vagy területi jelleg;
- a stílus, a forma és a külső összetartozása, vagy a hagyományos építési típusok használata;
- hagyományos tervezés és építés, amely informálisan fejeződik ki;
- a funkcionális, társadalmi és környezeti tényezők figyelembevétele;
- a hagyományos építési módok és szaktudás hatékony alkalmazása.
2. A népi építészeti örökség megbecsülése és hatékony védelme a közösség támogatásától, a folyamatos használattól és a fenntartástól függ.
3. A kormányoknak és a felelős hatóságoknak el kell ismerniük a közösségek jogát ahhoz, hogy megőrizzék élő hagyományaikat, hogy védjék azokat jogi, adminisztratív és pénzügyi eszközökkel, és átörökítsék azokat a jövő nemzedékek számára.
A megőrzés alapelvei
1. A népi építészeti örökség védelmét a multidiszciplináris gyakorlatnak megfelelően kell végrehajtani, figyelembe véve a változások és a fejlődés elkerülhetetlenségét, tiszteletben tartva a közösség kulturális identitását.
2. A népi jellegű épületeken, épületcsoportokon és településeken a mai beavatkozásoknak tiszteletben kell tartaniuk a kulturális értékeket és a hagyományos jellemzőket.
3. A népi építészet megőrzésének legjobb módja az épületcsoportok és települések fenntartása és védelme minden egyes régióban, mert egyetlen alkotás csak ritkán tudja reprezentálni azt.
4. A népi építészeti örökség a kultúrtáj szerves része, és ezt a kapcsolatot figyelembe kell venni a megőrzési és fejlesztési tervekben is.
5. A népi építészet nemcsak az épületek, szerkezetek és terek fizikai megjelenését és megalkotását jelenti, hanem azt a módot is, ahogyan azokat használják és értelmezik, egyben a hagyományokat és az eszmei tartalmat is.
Gyakorlati irányelvek
1. Kutatás és dokumentáció. A népi épületeken végzett bármely beavatkozást óvatosan kell végrehajtani, előtte pedig el kell végezni a forma és a szerkezet teljes elemzését. Ezt a dokumentációt mindenki számára hozzáférhető módon levéltárban kell elhelyezni.
2. Hely, táj és épületcsoportok. A népi jellegű épületekkel kapcsolatos mindennemű beavatkozást úgy kell végrehajtani, hogy az ne sértse, hanem őrizze meg a hely integritását, a tájhoz és a többi épülethez való kapcsolatot.
3. Hagyományos építési rendszerek. A népi építészet hagyományos építési rendszereinek és szakmáinak fennmaradása alapvető fontosságú a népi jelleg kifejeződéséhez, ez az épületek felújításakor és helyreállításakor elengedhetetlen követelmény. Ezeket a szakmákat meg kell őrizni, le kell jegyezni, és meg kell azokat tanítani a mesteremberek és építők új generációjának.
4. Az anyagok és részletek helyettesítése. A modern használat követelményeinek megfelelő változtatásokat olyan anyagok felhasználásával kell végrehajtani, amelyek a szerkezet és az építőanyagok állandósága révén biztosítják a kifejezés, a megjelenés, a struktúra és a forma állandóságát.
5. Átalakítás. A népi épületek átalakítását és újrafelhasználását olyan módon kell végrehajtani, hogy az ne érintse azok integritását, karakterét és formáját, ugyanakkor feleljen meg az életszínvonal új követelményeinek. Ahol a népi épület használata folyamatos, ott a közösség etikai kódexe határozhatja meg a beavatkozás mértékét.
6. Változtatások és időszakos felújítás. Az idők folyamán történt változásokat figyelembe kell venni, és azokat úgy kell értelmezni, mint a népi építészet fontos jellemzőjét. Az épület valamennyi részletének egy korhoz való igazítása nem lehet célja a népi épületeken végzett felújítási munkáknak.
7. Képzés. A népi épületek kulturális értékeinek megőrzése érdekében a kormányok, a felelős hatóságok, csoportok és szervezetek a következőkre fektessenek hangsúlyt:
a) oktatási programok a műemlékvédők számára a népi építészet alapelveinek elsajátítására;
b) képzési programok a közösségek számára: hogyan támogassák a hagyományos építési módszerek, anyagok és szaktudás megőrzését;
c) információs programok, amelyek – elsősorban a fiatalabb generációval – megismertetik a népi építészetet;
d) a népi építészet regionális hálózatai a szakértelem és a tapasztalatok cseréjére.
(Elfogadta az ICOMOS XII. Közgyűlése.)
A szerkesztő megjegyzései:
1. A fordítás az eredeti angol és spanyol szöveg felhasználásával készült, amelyek azonban nem teljesen megegyezők.
2. Az eredetiben a vernacular, ill. a vernáculo az építészet jelzője. Ennek nem pontos fordítása a népi, de a magyar szaknyelvben nincs (egyelőre) jobb.