1.1 ELŐSZÓ

III. HERITAGE MANAGEMENT STRATEGIES

Jelen fejezet célja az, hogy összefoglalja a modern örökségmenedzsment bevált megoldásait, az örökségvédelmi szervezetek számára javasolt stratégiákat azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetésges megfelelően ellátni a műemlékek védelmét valamint megszervezni úgy a közösségi hozzáférést a kulturális örökséghez, mint ezen közösségek bevonását a műemlékvédelmi munka folyamataiba.

A fejezet ismerteti az Európa Tanács által 2017-ben elfogadott „Európai Kulturális Örökség Stratégiát a 21. századra” című dokumentumot, amely iránytűként szolgál éppúgy az európai politikai döntéshozók, mint örökségvédelmi szakemberek számára, amikor a kulturális örökség jövőjéről gondolkodnak. Három további külön alfejezetben a Stratégia által azonosított háromféle kihívástípust vizsgáljuk meg, és összefoglaljuk mindazokat az ajánlásokat, amelyeket a Tanács javasolt válaszként ezekre megfogalmaz. Az ajánlások szövegével párhuzamosan a szöveg a kihívások közös metszékeit is vizsgálja és egyben összefoglalja a Stratégia végletekig kidolgozott és összetett rendszerét.

Egy külön rész foglalkozik az örökségvédelmi szervezetek főbb finanszírozási modelljeivel, és rövid betekintést nyújt az európai országok és az örökségvédelem szereplői által széles körben alkalmazott stratégiai megoldásokba az örökségvédelmi alapoktól kezdve az adókedvezmények illetve adományok kezelésének rendszeréig.

Végezetül három további rész mutatja be három kiemelkedő európai kulturális örökségvédelmi szervezet legjobb gyakorlatait és mindennapi működését:

  • Az Edinburgh World Heritage Trust (Skócia, Egyesült Királyság) sok más fontos projekt mellett immár több évtizede kezeli a műemlékvédelmi támogatásokat az edinburghi világörökség területének megőrzéséhez szükséges fontos helyreállítási és karbantartási munkákra, miközben folyamatosan ellenőrzi és tartja naprakészen a világörökségi helyszínnel kapcsolatos megvalósítási terveit.

  • A francia kutatószervezet, a CRAterre úttörő volt a földfaltechnikák és földszerkezetek széles körű elismerésében, miközben világszerte  számos földfalú műemlék építmény védelméhez és megőrzéséhez járult hozzá, továbbá lehetséges fejlesztési terveket állított össze mindezen helyszínek számára. Laboratóriumi kutatómunkája a fenntartható földszerkezetek hatékony és széleskörű felhasználását próbálja elérni, hiszen ezt tekinti a környezetbarát jövő legkorszerűbb technológiájának.

  • A Rempart 1966 óta szervez önkéntes épülethelyreállító örökségvédelmi táborokat Franciaországban és szerte a világon – a lakóházaktól kezdve a templomokig és kastélyokig. A táborok lehetővé teszik, hogy nagyszámú önkéntes saját munkájával járuljon hozzá fontos műemlékek megújításához, helyreállításához, miközben az örökségmenedzserek, a szakemberek és a kézműves mesterek következő generációit képezik ezeken a közösséget aktívan a munkába bevonó alkalmakon.
Last modified: Tuesday, 24 October 2023, 10:44 AM